Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Őszi Nagytakarítás - egy sikeres akció

2009.10.17

 

2009. október 10-ére az OPSZ országos szemétszedő akciót szervezett Őszi Nagytakarítás néven. Az akció plakátját több helyen kihelyeztük a faluban, ezen az oldalon is írtunk róla, sőt az Új Nagykozári Híradóból is értesülhettek róla a lakók. A szombat reggel kis szorongással indult számomra, nem nagyon lehetett tudni, hányan leszünk, hogyan fog sikerülni a nap. Szerencsére a megbeszélt időpontra összegyűlt lelkes csapatunk, kicsik és nagyok egyaránt.Kép

Bár Nagykozár nem mondható túlságosan szeméttel szennyezett településnek, mégis, már induláskor látszott, lesz azért munka a településen. A képen az akcióban részt vevő csapat látható.

 

 

 

Gyülekező után egy gyors eligazítás következett, melyen a csapat tagjai között felosztottuk a falu utcáit úgy, hogy egy utca vagy tér se maradjon ki a szemétszedésből, majd indult mindenki a saját területére.Kép

 

 

 

 

 

Gyorsan, szervezetten haladt a munka, szerencsére az időjárás is minket támogatott. Dél körül egyes csapatok már jelezték, hogy a számukra kijelölt területtel végeztek, ekkor gyors egyeztetés következett, majd mentek segíteni oda, ahol még volt tennivaló. Délután egy óra körül jelent meg az összes csapat a gyülekezőhelyen, jelentve, hogy feladatukat elvégezték, a falu területe tiszta. Magunk sem gondoltuk volna, hogy ennyi szemét fog összegyűlni, de a település területe nagy, ráadásul a bekötő út menti részeket is bevontuk a tisztogatásba, így tisztes mennyiségű szemetezsák gyűlt össze a végére.Kép

 

 

 

 

 

 

 

A napot egy ebéddel és egy jó hangulatú beszélgetéssel zártuk. Mindannyian úgy éreztük, megérte. Felvetődött az a gondolat is, hogy az akciót tavasszal újra kell rendezni, melyet mindenki támogatott, és a települési önkormányzat részéről is érkezett olyan jelzés, miszerint ha nem lesz országos kezdeményezés erre, akkor ők helyi szinten csatlakoznak a szervezéshez. Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

Ilyen volt, ilyen lett a temető egy része:

Kép

Kép

 

További képek a fotóalbumban, hozzászolásokat pedig a fórumunkon (klikk a szövegre) várom.

 

Köszönet illet minden résztvevőt lelkes munkájáért, és támogatóinknak:

  • Önkormányzat Nagykozár
  • COOP ABC
  • Cuki Presszó
  • GYMP Bt Mini ABC

KÖSZÖNKÜK!