Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Nagykozári híradóból - 2009. október

2009.10.09
Őszi Nagytakarítás
 
Sokak szerint környezetünk, lakóhelyünk állapota jól tükrözi személyiségünket – szerencsére Nagykozár nincs rossz pozícióban ebben, falunk nem mondható szennyezettnek, de persze ezen a téren mindig akad tennivaló. 2009. október 10-re az Országos Polgárőr Szövetség akciót szervez Őszi Nagytakarítás néven, mely napot az ország egyesületei környezetük megtisztítására szánják.
Ehhez a szerveződéshez szeretne kapcsolódni a Nagykozári Polgárőr Egyesület is, melyhez a lakosság támogatását, részvételét kérjük. Ezen a napon szeretnénk megtisztítani falunkat, utcáinkat, környezetünket úgy, hogy közben a résztvevők is jól érezzék magukat: közös munkával, utána közös beszélgetéssel, esetleg közös főzéssel is (ehhez várunk felajánlásokat, ez ugyanis egyesületünk lehetőségein túl mutat). Az időpont tehát október 10-e, szombat, jelentkezőket várunk telefonon (30/827-64-12), e-mailen (polgarorseg7741@freemail.hu), vagy az internetes fórumokon (www.nagykozar.hu illetve www.nagykozaripolgaror.eoldal.hu).
Szót kell ejteni arról is, mi történik, ha valaki szennyezi környezetét. Erről már korábban esett szó, de nem árt frissíteni az információkat.
Nagykozár területén nincs szemétlerakó már, sem a focipálya mögötti, sem pedig a Mohácsi út felé vezető földes út mentén korábban működő lerakók nem legálisak, aki itt helyezi el hulladékát, szabálysértést követ el, és akár 100.000,- forintig terjedő bírsággal is sújtható. Fontos kérdés a folyékony hulladék elhelyezése is, annak elszállítása csak az arra a célra engedélyezett járművel lehetséges – egyetlen kivétel van ez alól: akinek vízjogi engedélyes közműpótló berendezése van, az a kertjében a megtisztított folyékony hulladékot elszivárogtathatja. Ebből Jávorcsik Béla jegyző Úr kérdésemre elmondta, három darab működik a faluban. Tehát ha valaki a folyékony hulladékot kiengedi, szintén szabálysértést követ el. Itt fontos megjegyezni, hogy a mosógépből kiengedett mosóvíz is folyékony hulladéknak minősül.
Történt egy rendeletmódosítás is a falu tisztaságát illetően, a játszóterekkel kapcsolatban. Ennek előzménye, hogy a temetőnél található játszótéren két polgárőr három nagyobb méretű zsáknyi hulladékot szedett össze, többek között cigarettacsikkeket, műanyag palackokat (mintegy 20 méterre a szelektív gyűjtőtől), törött sörösüvegeket. A történteket testületi ülésen jeleztük, majd határozat született arról, hogy a falu területén található három játszótéren (Bogádi, Petőfi és Ifjúság utcák játszóterein) a dohányzás és az alkoholfogyasztás tilos, aki ezt megszegi, 20.000,- forintos bírsággal sújtható.
 
Az egyesületünkkel kapcsolatos hírek olvashatók már az interneten is a www.nagykozaripolgaror.eoldal.hu oldalon, várom itt véleményüket is fórumunkban.
 
 
Schönberger Tamás
 
 
Ha kérdésük, bejelentenivalójuk van, illetve jelentkezni szeretnének, kérem érdeklődjenek és hívjanak minket:
Fuksa Ágnes: 70/3817-819
Schönberger Tamás: 30/8276-412
 
Akinek fontos a falu közbiztonsága, és teheti, annak kérjük és köszönjük szíves támogatását az alábbi számlaszámon:
Nagykozári Polgárőr Egyesület
Mecsekvidéke Takarékszövetkezet 50300075-15100175
a nagykozári takarékszövetkezetnél
 
Munkánkat a falu érdekében, Önökért végezzük.
 Segítsen, hogy segíthessünk.
 

Polgárőrség Nagykozár

 

A cikkel kapcsolatos véleményüket, hozzászólásaikat kérem osszák meg velünk fórumunkon