Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Tagfelvétel

2009.01.24

Bűnmegelőzéssel foglalkozó csoport létszáma sosem lehet teljes. Jópáran óvjuk a falut, de sosem vagyunk elegen. Kérésem mindenkihez szól, aki érdeklődik a Polgárőrség iránt, vagy tenni kíván a faluért: jelentkezzenek közénk.

Egyesületünk nem parancsuralmi, mindenki akkor vesz részt a munkában, amikor Ő ezt megengedheti, amikor ideje lehetővé teszi. A jelentkezés menete: egy beszélgetés során megismerkedik a jelentkező az egyesületünkkel, és mi is megismerkedünk vele. Kizáró körülmény csak a büntetett előélet, ezen kívül semmi, bárki csatlakozhat. A jelentkezést és csatlakozást egy hónap próbaidő követi, mely során régebbi, "rutinos" tagokkal vesz részt a munkában az újonc. Ezen hónap elteltével már teljes jogú tagunk.

Jogainkat tekinte nincsenek különleges jogosítványink, például nem igazoltathatunk. Polgárőr járőr abban az esetben léphet fel hatóságként, ha a járőr egyik tagja rendőr. Mindebből is látszik, hogy elsődleges célunk a megelőzés. A nagykozári körzeti megbízottal, Tóth Lászlóval is rendszeres a közös járőrtevékenység.

 

Kérem, keressenek minket, szóljanak ismerőseiknek is, hogy csatlakozzanak. Felmerülő kérdéseikkel keressenek.

 

Schönberger Tamás

telefon:  30/8276-412 

e-mail: polgarorseg7741@freemail.hu

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.